Lidl társadalom

Társadalom

Adományaink több tízezer rászorulóhoz jutnak el

adományozás Lidl

A Lidl Magyarország szívügyének tekinti a magyar családok támogatását. Hivatalos támogatóként segítjük a Baptista Szeretetszolgálat Alapítványt és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesületet a jótékonysági programjaik megvalósításában. A felajánlott adományaink a legszegényebb településeken élő családoknak országszerte nyújtanak segítséget többek között élelmiszerek, ruhaneműk és különféle használati tárgyak formájában. Éves szinten már közel 100 millió forint értékű élelmiszer adományozásával segítjük a Heim Pál Gyermekkórházban fekvő gyermekek és az őket kísérő szülők egészséges étkeztetését. Nagy hangsúlyt fektetünk az élelmiszerpazarlás visszaszorítására, az értékesítésből kivont, de fogyasztásra alkalmas élelmiszerekkel pedig partnereink közreműködésével havonta több tízezer rászoruló élelmezéséhez járulunk hozzá. A Lidl Magyarország 2016-ban indította el Telitálka kezdeményezését, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel segíthessen a hátrányos helyzetben élő, nehéz sorsú állatokon. A program sikerét mutatja, hogy az elmúlt években, vásárlói összefogással közel 84 tonna minőségi állateledellel támogattuk a menhelyi kisállatokat.

Edukációs kampányaink a környezetvédelem jegyében

Felelős kirakós Lidl

Felelős kirakós

Legutóbb 2021 őszén, az Élelmezési Világnap alkalmából indítottunk  érzékenyítő kampányt vásárlóink és social média követőink körében, melynek célja, hogy játékos és edukatív módon hívja fel a figyelmet az élelmiszerpazarlás megelőzésére, az élelmiszerhulladék felelős kezelésére. A Felelős Kirakós online applikációs játék a szórakoztatás mellett hasznos tippekkel is segítette a résztvevőket. Mindemellett vállalatunk rendszeresen tesz közzé a háztartásokban egyszerűen alkalmazható, hasznos javaslatokat közösségimédia-felületein az élelmiszer-hulladék csökkentésére.

Újra-Világ ötletverseny Lidl

Újra-Világ ötletverseny

Minden ősszel megrendezésre kerül az Európai Hulladékcsökkentési Hét, melynek missziója, hogy megszólítsa az embereket és felhívja a figyelmet a hulladékcsökkentés jelentőségére. A nemzetközi kezdeményezéshez 2020-ban, a munkatársak és social média követőink körében meghirdetett ÚJRA-VILÁG ötletversenyével a Lidl Magyarország is csatlakozott. A cél az volt, hogy saját ötleteinkkel motiváljuk, segítsük egymást abban, hogy újrahasznosítás által miként tudjuk otthonunkban csökkenti a hulladékot.

A Lidl kiáll az állatvédelem mellett

Állatvédelmi Kódex Lidl

Az élelmiszerláncok közül elsőként írtuk alá az Állatvédelmi Kódexet

2021-ben a Lidl Magyarország az élelmiszerláncok közül elsőként csatlakozott Magyarország Állatvédelmi Kódexéhez, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi-, Elemző- és Módszertani Központja hívott életre. A szándéknyilatkozat aláírásával megerősítettük elköteleződésünket a szakmai alapokon és összefogáson nyugvó állatvédelem mellett. A vállalat számos gyakorlata járul hozzá az állatvédelemhez, termékkínálatunk kialakításakor is törekszünk az állatjólléti elvek szem előtt tartására. Kiállunk a felelős állattartás ügye mellett is. 2016-ban indítottuk el Telitálka kezdeményezésünket, hogy minőségi állateledellel segíthessünk a nehéz sorsú állatokon.

Az Év Szupertanára - Lidl

Az Év Szupertanára

A Lidl Magyarország elkötelezett az iskolás korú gyermekek edukációja, ezen felül a pedagógusok támogatása mellett is. Ezen elköteleződés mentén hirdette meg először 2017-ben a Dívány online magazinnal közösen az Év Szupertanára pályázatát, hogy megtalálják azt a pedagógust, aki kreatív módon, nem hétköznapi módszerekkel tanítja növendékeit, akinek óráit egyszerűen imádják a gyerekek. A kampány célja, hogy évről-évre ráirányítsa a figyelmet a formabontó, mégis hatékony oktatási módszerekre, s díjazza a példaértékű tanári teljesítményeket. Az év Szupertanára kezdeményezésnek ezáltal célja az is, hogy támogassa a tanári közösségek kreativitását, új tanítási módok térnyerésének, alkalmazásának lehetőségét.

Támogatjuk az egészséges életmódot

Lidl Balaton-átúszás

Lidl Balaton-átúszás

A Lidl Magyarország 2017 óta fő támogatója az ország egyik legnépszerűbb nyílt vízi szabadidősport-eseményének, a Lidl Balaton-átúszásnak. A szervezők minden évben több ezer indulót várnak a Balatonhoz, ahol az úszók biztonságos körülmények között tehetik meg a távot. Az esemény ma már jóval több mint egyszerű próbatétel. Idővel életformává válik és a rendszeres felkészülés miatt nagy szerepe van az egészségmegőrzésben. Az esemény névadójaként a családok számára is szeretetne példát mutatni, ezért az eseményre olyan programokkal is készülünk, amelyek edukációs módon hívták fel a figyelmet az egészséges életmód fontosságára.

FTC Lidl

A Lidl az FTC női kézilabda csapat hivatalos támogatója

A Lidl Magyarország elkötelezett a dinamizmus, a sport támogatása és az egészségtudatos táplálkozás előmozdítása mellett. Felelősségvállalási politikánk kiemelt eleme az egészséges életmód népszerűsítése, hosszú távon olyan események és programok patronálása, amelyek kiemelt társadalmi jelentőséggel bírnak. Ezzel összefüggésben, gyémánt fokozatú szponzorként támogatjuk a Ferencvárosi Torna Club kézilabda szakosztályát. Az együttműködés keretében a vállalat évi 240 millió forinttal járul hozzá a Ferencváros női kézilabdacsapatának eredményes szerepléséhez.