32 éve tanító pedagógus lett a 2021-es év Szupertanára
26.08.2021 | Budapest
Sarkadi Ferenc, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola biológia-testnevelés szakos tanára nyerte el 2021-ben a Lidl és a Dívány közös pályázatán Az év Szupertanára címet. A 32 éve tanító pedagógus a kreatív, fejlesztő feladatok sokasága mellett idén egy virtuális osztálykirándulással is megajándékozta diákjait.
A nagy hagyománnyal bíró, immáron ötödik alkalommal meghirdetett Az év Szupertanára pályázat célja, hogy megtalálja azt a pedagógust, akinek tanóráiért, többek között a rendhagyó oktatási módszerek és eszköztár miatt rajonganak a tanulók. A kezdeményezés platformot biztosít a példaértékű tanári teljesítmények bemutatására, s nem utolsósorban a nyertes tanár és annak iskolája értékes nyereménnyel is gazdagodik. A kampány 2021-ben is nagy sikerrel zárult, több tucat pedagógusi pályázat, valamint a közönségszavazás során több mint 14 000 voks érkezett.
Idén a szakmai zsűri értékelése és a közönségszavazás végeredményének összesítése alapján Sarkadi Ferenc érdemelte ki a Szupertanár elismerést. A több mint három évtizede oktató biológia-testnevelés szakos pedagógus 1989 óta tanít a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában, mely idő alatt több mint 70 szabadidős tábort szervezett és 8 osztályt ballagtatott el osztályfőnökként. Célja a logikus gondolkodás fejlesztése a problémaalapú oktatás módszerével, így számos rendhagyó feladatokkal találkozhatnak óráin a diákok. „Örülünk, hogy a Szupertanár kampány keretében ezúttal is lelkiismeretes és elkötelezett pedagógusokat ismerhettünk meg és kaphattunk betekintést munkájukba. A Lidl Magyarország számára kiemelten fontos az iskolás korú gyermekek edukációja, így fontosnak érezzük a kihívásokkal folyamatosan megküzdő, újdonságokat kereső, elhivatott pedagógusok elismerését is” – mondta Tőzsér Judit, az áruházlánc vállalati kommunikációs vezetője.
A 2021-es év Szupertanára munkája elismeréseként egy iPad Pro készüléket, valamint 100 000 forint értékű Lidl utalványkártyát vehetett át a Lidl Magyarország jóvoltából, ezenfelül az áruházlánc a Szupertanár iskoláját 1.000.000 Ft értékű egészséges élelmiszerrel is megajándékozza.