A Lidl állati szuperhősökkel közösen támogatja a menhelyi kisállatokat

18.11.2021 12:00:00 | Budapest

Lidl Telitálka

A Lidl Magyarország nyolcadik alkalommal is meghirdette Telitálka kampányát, melynek eredményeképp az áruházlánc, vásárlói közreműködésével, összesen 10 tonna állateledellel támogatja a NOÉ Állatotthon Alapítványt és a REX Kutyaotthon Alapítványt.

A 2021. október végén lezárult játékhoz csatlakozó kisállat-tulajdonosok és szuperhős kiskedvenceik közreműködésével a Lidl Magyarország a NOÉ Állatotthon Alapítványt és a REX Kutyaotthon Alapítványt 10 tonna állateledellel támogatja összesen több mint 4 millió forint értékben. A kampány célja egyúttal az is, hogy felhívja a figyelmet arra, az állattartás egyben felelősségvállalás is, s azt komolyan kell venni.

„Idén nyolcadik alkalommal hívtuk életre Telitálka programunkat, mely jól mutatja elkötelezettségünket a felelős állattartás iránt. Fontosnak tartjuk, hogy a menhelyen élő állatok is a lehető legjobb gondoskodásban részesülhessenek, és megkaphassák a nekik járó figyelmet és szeretet. Vásárlóink bevonásával ebben szeretnénk segíteni a menhelyeket, azzal, hogy ezeknek a nehéz sorsú kutyáknak és cicáknak a táplálásához minőségi állateledelt biztosítunk” – emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

Az áruházlánc társadalmi felelősségvállalási tevékenységének részeként – a hátrányos helyzetű gyermekek és családtagjaik megsegítése mellett – kiemelten kezeli a nehéz sorsú állatok támogatását. A vállalat évek óta ezzel a céllal hirdeti meg Telitálka kampányát, melyben ezúttal állati szuperhősöket kerestek, s arra kérték a gazdikat, hogy a mókás fényképek beküldésekor kedvenceik szuperképességét is mutassák be. A beérkezett fotók arról árulkodnak, hogy a kiskedvencek körében számtalan igazi szuperhős rejtőzködik, akik tetteikkel most nem csak gazdáik mindennapjait tették szebbé, de hozzájárultak, hogy nehéz sorsú társaikról megfelelően gondoskodhassanak a menhelyeken.

Sajtókapcsolat

Lidl sajtóosztály
sajto@lidl.hu

Letöltés

Letöltés (121.36 KB)

Megosztás

Egyéb dokumentumok
Tudj meg többet